Az elherdált légió

Az elherdált légió

Az elherdált légió

 A Haller-Jovic-Rebic csatársor csupán két idény játszott együtt a Frankfurtban. Az elsőben huszonhárom, a másodikban már 40 gólt lőttek együtt. 2019-ben azonban mindhármukat leigazolták, mindhármukat más-más csapat vette meg. Most megnézzük, milyen az, amikor egy tökéletesen működő gólgyárat „alkatrészenként” adtak el.

Luka Jovic

A szerb válogatott center volt a legeredményesebb a három támadó közül a 2019-es idényben. A bajnokságban 17 gólt szerzett és ötöt előkészített, az Európa Ligában pedig 10 gólt lőtt és egy gólpasszt adott. Ezek után nem lepődött meg senki, hogy sztárklubok vezetői térden csúsztak a Frankfurt irodája előtt – szinte akárhova aláírhatott volna, végül az egyik legnagyobbhoz, a Real Madridhoz igazolt 60 millió euróért.

Cristiano Ronaldot, illetve Ronaldo góljait kellett volna pótolnia, de nem tudta. 21 meccsen 2 gólt lőtt a szerb, ami egy 5 milliós hátvédtől lenne szép teljesítmény, de egy 60 milliós csatártól nem. A rendhez tartozik persze, hogy Jovic sokat volt sérült, bár nem emiatt, de kölcsönbe visszament sikerei helyszínére – a szezon végéig kölcsönben ismét az Eintrachtban játszik majd. Jól is kezdett a támadó, első meccsén duplázni tudott.

Sebastian Haller

A trió másik igazán kapós tagja a francia center volt. A 2018-19-es bajnokságban 15 gól és 9 gólpassz volt a mérlege, az Európa Ligában pedig 5 gól és 2 assziszt. Érte is nagy volt a verseny, végül hatalmas meglepetésre a londoni munkáscsapat, a West Ham szerződtette 50 millió euróért. Az első idényben ő is csődöt mondott, 32 Premier League meccsen 7 gól és 1 gólpassz messze nem sok egy ilyen drágán igazolt centertől. Nagyon látszott, hogy a franciának nem fekszik a Kalapácsosok játéka – egyedül volt elől és a fellőtt labdákat kellett volna megtartania. Az Eintracht sokpasszos játéka után ebben a rendszerben sokat „unatkozott” a center. Mivel a Crystal Palace elleni szépségdíjas ollózása hagyott egyedül nyomot a West Ham vezetőinek, nem okozott meglepetést, hogy Hallert a téli átigazolási időszakban a Kalapácsosok eladták az Ajaxnak.

Ante Rebic

A horvát támadó a két társával együtt kifejezetten jól játszott a 2018-19-es idényben, 9 gól és 5 gólpassz a bajnokságban, az Európa Ligában 1 gól és 3 assziszt után őt is sok csapat hívta, végül az Ac Milanba igazolt. A horvát játékos volt az egyetlen, akinek bejött a váltás. Első szezonjába 11 gólt lőtt és 5 gólpasszt adott, amivel házi gólkirály lett, majd simán begyalogoltak a Milánnal az Európa Ligába. Bár idén kicsit visszaesett a teljesítménye, 11 meccsen eddig egyszer volt eredményes és két gólt készített elő, de ezzel a teljesítménnyel még mindig ő húz a legjobban a félelmetes csatársorból, amely együtt 40 gólt lőtt, „külön-külön” viszont csak pont a felét…

Facebook Comments