A német bajnokság jövője

A német bajnokság jövője

A német bajnokság jövője

Haaland, Sancho, Upamecano és Szoboszlai Dominik nevét már az egész focivilág ismeri, de rajtuk kívül még számtalan csiszolatlan gyémánt van a Bundesligában. Olyan játékosok, akikről alig ír a szaksajtó, bár ez csak átmeneti állapot. Nézzük, kik is ők!?

Giovanni Reyna

A fiatal amerikai középpályás csak 18 éves, de már a második idényét játssza a Dortmundban. A középpálya közepén lubickol igazán – 3 gól és 4 előkészítés mellett 83%-os a passzpontossággal 1500 percet töltött a pályán. Ha így folytatja, pár éven belül igazi sztár lehet.

Jude Bellingham

Ő még a fiatalok között is fiatalnak számít, csupán 17 éves. A Dortmundban Reyna mögött egy sorral védekező középpályást játszik, de már most 3 gólpasszt adott az angol, ami azok után talán nem meglepő, hogy 84 százalékban pontosak a labdái. A korosztályos válogatottak létráját már végigmászta, csak a nagyok közé nem fért még be. Még!

Jamal Musiala

18 éves és két futballnagyhatalom is szívesen látta volna a válogatottjában. Bizsergető érzés lehetett Musialának, hogy Németország és Anglia versenyzett a kegyeiért – a németek mellett döntött. Idén tűnt fel a Bayernben, és bár csak 3 meccsen kezdett 3 gólt lőtt és a Bajnokok Ligájában ő mattolta a Laziot. Ahogy a szaksajtó írná: csak úgy ragad a lábához a labda, a társait is rendre pontosan játssza meg. Ha nem a Bayernről lenne szó, már valószínűleg kezdene. Egy biztos, új szerződése még 5 évig köti a klubjához és Hansi Flick egyre több lehetőséget ad neki.

Youssoufa Moukoko

Az egyik, ha nem a legnagyobb német csatártehetség. 16 évesen (!) már van is egy ligarekordja, ő a német bajnokság történetének legfiatalabb gólszerzője. Haaland mögött még csak csere, de alig több mint 400 percnyi játék alatt már 3 gólt lőtt, az ificsapatot már ilyen fiatalon is bizton állíthatjuk, kinőtte. 13 évesen már az U17-ben, 14 évesen pedig már az U19-ben játszott, ahol már az első meccsén hat gólt lőtt.

Florian Wirtz

Egy újabb kiskorú, hiszen Wirtz is még csak 17 éves. Havertz cipője nem is olyan nagy rá, 4 gól és 4 gólpassz az idei mérlege a Bundsligában, hasonlóan passzol és mozog, mint az elődje. Ha így folytatja, fiatalabban köt ki Londonban,mint Havertz.

Alexander Nübel

Az első kakukktojás, hiszen ő már 24 éves. Pályája eddig hasonló Manuel Neueréhez, hiszen mindketten a Schalkében tűntek fel és vitte el őket a Bayern München. Nübelnek azonban még várnia kell, hogy folyamatosan védhessen, hiszen Neuer mellett lehetetlen bekerülni a kezdőbe. 2020 nyara óta 2 meccsen védett, de válogatottban sem terem neki több babér. Ott Neuer mellett Ter Stegen és Trapp is előtte van a sorban.

Edmond Tapsoba

A 22 éves Burkina Faso-i Tapsoba egy igazi bástyaként áll a Bayer Leverkusen védelmének tengelyében. Labdabiztos az afrikai védő, 2011 pontos passza van már ebben a szezonban és emellett egy gólja is. Ijesztő paraméterei és erős hajtóművei vannak.

Silas Wamangituka

A 21 éves kongói támadó idén az újra a nagyok között játszó Stuttgart egyik legnagyobb erősség, 11 gólnál és 4 asszisztnál jár. Az egész bajnokság második leggyorsabb sprintje az övé, 35,42 km/h-val futott még novemberben. A Barcelona és az Ac Milan, tehát nem Forma 1-es csapatok figyelik Wamangitukát.

Facebook Comments