Asterix is irigy lenne a kis modernkori gall város védelmére

Asterix is irigy lenne a kis modernkori gall város védelmére

Asterix is irigy lenne a kis modernkori gall város védelmére

A Lens úgy indult neki tavaly nyár végén a francia bajnokságnak, mint minden évben. Volt ugyan tartása a csapatnak, de azt még az ősrégi bérletesek sem gondolták, hogy szinte mindenkit elvernek, akivel kisorsolták őket. Most már csak az a kérdés, lépést tudnak-e tartani saját magukkal?

A betonfal hátul

A bajnokság legkevesebb kapott góljával, 19-el áll a negyedik helyen a Lens. A három középső védős rendszerben játszó csapat legnagyobb erőssége a 23 éves Facundo Medina. Az argentin játékost már átigazolási időszakok óta környékezik topcsapatok, kisebb csoda hogy még a városkában maradt. Meccsenkénti 80 passzának 90%-a megy jó helyre, szereléseinek kétharmada hatékony és csak minden ötödik szabálytalansága ért sárgát. A magassága lehet az egyetlen hátránya, Medina összesen 177 centi, de Lisandro Martinez óta tudjuk, nem szabad lenézni az átlagosnál alacsonyabb argentin belső védőket. Na meg persze a Medina mellett robotoló két másik védő, a 24 éves Kevin Danso és a rutinos Jonathan Gradit sem teljesít rosszul.

A középpálya és a támadósor

A középpálya motorja a 27 éves Elefántcsontpart-i csapatkapitány, Seko Fofana. A Manchester City utánpótlásából induló játékos a Fulham és az Udinese után került 2020-ban Franciaországba, ahol azóta alapember. 90%-os passzpontossággal és 60%-os szerelési hatékonysággal játszik, emellett a kapura is kifejezetten veszélyes, 53-szor tüzelt, igaz ebből mindössze háromszor talált be. A góllövést azonban nem is tőle várják, hanem a jó formában lévő csatárpárostól.

Elől Lois Openda, a fiatal belga csatár 9 gólnál és 1 gólpassznál jár, utána pedig a rutinos támadó, Florian Sotoca következik 6 góllal és 7 assziszttal. Ezért a két játékosért kevesebb, mint 11 millió eurót fizettek, ami azt biztos jelenti, hogy nem lehet panasz a Lens üzleti érzékére.

Mi jöhet még?

Reális lehet a Bajnokok Ligája indulás érő helyek egyike, ha a védelem továbbra is jól teljesít, hiszen a hetedik Lorient is olyan “kevés” gólt lőtt, mint ők: 38-at, tehát elől van még hova fejlődnie a Lensnek. A kupában negyeddöntős a csapat, a Marseille és a Lyon, valamint a következő ellenfelük, a Nantes maradtak, így itt is lehet reális esélyük 1999 után újra kupát nyerni. Ennek egyik oka, hogy a francia kiscsapat már hónapok óta csak a nagyok között érzi jól magát.

Facebook Comments