Ki óvja a Szenteket, avagy mit keres az egyház csapata a nagyfiúk között?

Ki óvja a Szenteket, avagy mit keres az egyház csapata a nagyfiúk között?

Ki óvja a Szenteket, avagy mit keres az egyház csapata a nagyfiúk között?

Kisebb tételben már most fogadást kellene kötni arra, melyik gigagárda kalózai érkeznek elsőként Southampton kikötőjébe Ralph Hasenhüttl-ért!? A Szentek edzője ugyanis pont azon az úton halad, mint Mauricio Pochettino és Ronald Koeman, akiket szinte az öltözőből vitt el a Tottenham, illetve az Everton, miután rendbe tette a csapatot.

Tíz év alatt húsz edzője volt a Southampton-nak. Ez még akkor is sok, ha tudjuk, nem csak elküldtek, hanem el is vittek menedzsereket és játékosokat is szép számmal! Hogy ez utóbbi lesz-e a sorsa Hasenhüttl-nek, vagy Danny Ings-nek, még nem tudni. Egy biztos, újra vigyázni kell a Szentekkel!

Bár két vereséggel kezdett a csapat, emiatt úgy nézett ki, az előző idény lendülete rögtön a rajtnál megtört, ám a Premier League most talán a Szentekkel bizonyítja, miért is tartják sokan a világ legizgalmasabb bajnokságának. Matematikailag ugyan nem stimmel, de a TOP6-ban már most tíz csapat van – hat alanyi jogon, négy pedig az eredményeivel.

Több csapat is meglepő teljesítményt nyújt, de maradjunk csak Dél-Angliában. A Southamptontól a legtöbben a tavalyihoz hasonló teljesítményt vártak idén is. Megszorongat pár Top6-os csapatot, izgalmas támadófocit játszanak, de a középmezőnyben végeznek (erre persze még van esély, de a bajnokság negyedénél, simán verik a PL nagy részét).

Az átigazolási időszak után különösebb jel nem utalt arra, hogy az idei lehet a Szentek szezonja. Nem tették próbára a brit bankrendszert, csupán 14 millió fontot költöttek a nyáron.  Pierre-Emile Höjbjerg távozott, a helyére Ibrahima Diallo a Stade Brest csapatából, valamint Kyle Walker-Peters érkezett a Tottenhamtől. Összefoglalva tehát egy átlagosnak is csak jóindulattal mondható transzferablak után vágtak neki a bajnokságnak.

Az első meccsen nem játszott rosszul Hasenhüttl csapata, de kikaptak a Selhurst Parkban a Crystal Palacetól. Ezután egy kínos zakó következett a ligakupában, a Brentford ejtette ki a Sotont, ráadásul hazai pályán. Majd jött az első komolyabb erőpróba, a Tottenham látogatott a St. Marrybe és bár nem kezdtek rosszul, a Kane-Son párossal nem tudott mit kezdeni a szentek védelme, 2-5 lett a vége.

A Tottenham pofonja nem padlóra küldte a Southamptont, hanem kijózanította.

A harmadik forduló ugyanis meghozta az első győzelmet a Sotonnak – a Turf Moorban 1-0-ra legyőzték a Burnleyt, majd a frissen feljutott West Bromot 2-0-ra verték hazai pályán. Utóbb kiderült, hogy ezek csak a bemelegítő körök voltak. A következő derbin már a Chelsea volt az ellenfél. A Stamford Bridgere látogattak a Szentek és a hosszabbításban szerzett góllal pontot szereztek a nyáron alaposan megerősített kékektől (3-3 lett a végeredmény). Ezek után az akkor még listavezető Everton következett, akiket magabiztosan 2-0-ra győztek le.

Aztán irány Birmingham, ahol a bombaformában lévő Aston Villa otthonában szoros meccsen, de 4-3-ra nyert Hasenhüttl csapata. Ekkor tudatosulhatott a Southampton szurkolóiban, hogy ez a szezon más lehet, mint a többi, mert a Newcastle United-et is legyőzték Adams és Armstrong góljaival. A Szentek lendületének valószínűleg nem tesz jót, hogy Danny Ings megsérült, hetekig nem játszhat majd.

A csatár hiánya a Wolverhampton elleni 1-1-es meccsen már érezhető volt – egy, számukra hízelgő ponttal ment haza a Southampton. Danny Ingsre, aki tavaly 22 gólt szerzett a Premier Leagueben – idén már 5 gólnál és 2 asszisztnál jár -, nagy szükség van a kikötővárosban. A másik kulcsfigura James Ward-Prowse csapatkapitány, aki most is kiválóan mozgatja a szálakat a középpályán és már két szabadrúgásgólt is lőtt.

Hogy hol, illetve merre tartanak a Szentek, a hétvégén kiderül, a következő ellenfél a Manchester United.

Facebook Comments