A végkimerülés határán a legnagyobb tinisztár?

A végkimerülés határán a legnagyobb tinisztár?

A végkimerülés határán a legnagyobb tinisztár?

A Barcelona szupertehetsége, Pedri, még csak most lett nagykorú, de az elmúlt 12 hónapban 70 meccsen lépett pályára és Tokióban is játszott.

Kockázatos lépés volt Luis De La Fuente-től behívni Pau Torres, Unai Simon, Mikel Oyarzabal és Eric Garcia mellett Pedrit is. Köztudott ugyanis, hogy az olimpiának a labdarúgásban nullához közeli a jelentősége. Ennek fő oka az U23-as szabály, mely korlátozza a keretbe jelölhető játékosok életkorát, valamint hogy a hosszú szezon és a nyári kontinenstornák után a legtöbb válogatott egy az egyben az utánpótláscsapatát küldi pályára, így az itt lejátszott meccsek igazából tét nélküliek. Gyakran elő is fordul, ha egy edző mégis szeretné komolyan venni a tornát, a játékosok visszamondják a válogatottságot, hiszen a nyári felkészülés előtt szeretnének pihenni (fontos, hogy csak a játékos mondhat nemet, a klubja nem).

Az ifjú Pedri a Barcelona álláspontjával szemben mindössze pár nap pihenés után felült a Japánba tartó repülőre. Pedig még Ronald Koeman, a katalánok mestere is azt mondta: egy játékosnak egy nyáron két torna sok. Egyebek mellett ő is kimondta, szerinte az olimpia nem a labdarúgásról szól. De akkor miért vállalta a szereplést Pedri? 18 éves és képviselheti a kedvenc csapata mellett hazáját is. A torna fiatal játékosa volt az Európa bajnokságon, élvezi a játékot és kiváló formában játszik, teljesítménye kiegyensúlyozott, ami ebben a korban és ezen a szinten nagyon ritka. A szövetség részéről érthető, hogy a lehető legjobb kerettel utaztak Tokióba, hiszen egy nem túl acélos EB szereplés után most egy kis erőt lehetett demonstrálni és még talán a szurkolókat is tudták részben kárpótolni.

Ami biztos, hogy Barcelonában mindenki szaporán imádkozott, hogy Pedri sérülés és fáradtság helyett jó tapasztalatokkal és frissen térjen vissza, hiszen számítanak rá klubjánál. Az ima hatott, nem sérült meg a tinisztár, most már csak a formájáért kell fohászkodniuk a katalánoknak. A játékos ráadásul ezüstérmet nyert, így boldogan állt újra edzésbe Katalóniában.

Facebook Comments