A Manchester rántja magával Ronaldót vagy Ronaldo rántja magával a Manchestert?

A Manchester rántja magával Ronaldót vagy Ronaldo rántja magával a Manchestert?

A Manchester rántja magával Ronaldót vagy Ronaldo rántja magával a Manchestert?

Erik ten Haag érkezése miatt szinte minden United drukker bizakodva várta a bajnokság kezdetét. Nem volt akkora a mozgás (legalábbis eddig) az átigazolási piacon, mint amekkorát reméltek, de egy sikeresnek látszó felkészülési időszak után már nem csak a fanatikusok bíztak a repülőrajtban.

Gyenge kezdés után erős visszaesés

A Rayo Vallecano elleni felkészülési meccsen Cristiano Ronaldót a félidőben lecserélték, a portugál klasszis pedig válogatott csapattársával, Diego Dalottal úgy ment el a stadionból, mintha az lenne kőbe vésve, hogy akit lecserélnek, mehet is haza. A média felkapta az esetet, a holland edző pedig elítélte az ötszörös aranylabdás csatár viselkedését és persze nem is nevezte a Brighton elleni kezdőbe. Mivel a Sevillából visszatérő Anthony Martial kisebb sérüléssel bajlódik, igazi center híján Eriksen kezdett a hamis kilences pozícióban. Ennél a posztnál talán csak a kapuban játszott kevesebbet a dán klasszis. A bizonytalan középpályás labdatartás és az egyéni hibák miatt elbukott meccs második félidejében mutatott játék már nem volt rossz, CR7 a padról beszállva próbálkozott, végül szépítettek is, bárcsak egy öngóllal. A második fordulóban a Brentford ellen javítani kellett, ez nem is volt kérdés.

Nem az első pofon volt a legnagyobb

Egy változás volt a csak a kezdőben, a borzalmasan sokat hibázó McTominay helyére Eriksen húzódott hátra, a csatár poszton pedig Ronaldo kezdett. Thomas Frank, a Brentford edzője tanult Graham Pottertől, már magasan letámadta a könnyen zavarba hozható United játékosokat és folyamatosan szoros emberfogást kapott mindenki, aki “vörösben” volt. A legfontosabb szerepet Jensen kapta, akinek a megszokott pozíciójától jóval előrébb, a United védelem előtt helyezkedő Eriksent kellett meggátolnia a játékszervezésben. Jensen szerezte meg a labdát az első és a második gól előtt is, az utóbbit maga lőtte be. A félidei 4-0 a végeredmény maradt, a cserék értelmét nagyon sokan kérdőjelezték meg. Frednél a sokkal védekezőbb felfogású, rossz formában lévő McTominay félidei becserélése négy gólos hátrányban üzemzavart okozott még a legöregebb bérletesnél is. A formáját az Európa bajnokság óra kereső Luke Shawt is lekapta a pályáról Ten Haag, az újonnan igazolt Malaciának pedig még időre van szüksége, hogy felvegye a Premier League ritmusát. Baj van az Old Traffordon, ez nem is kérdés.

Ronaldo lehet a megoldás!

Harry Maguirenek bérelt helye van a kezdőben, hiszen bármilyen rossz éve is volt tavaly az angol válogatott védőnek, ő maradt a csapatkapitány. Így a Varane-Martinez belső védő párost nem fogjuk egyhamar a kezdőben látni, de erre nem is feltétlenül lehet szükség, hiszen az argentin évekig játszott a középpályán védekező szerepkörben, ahonnan kiváló hosszú labdáival segítette a támadásokat. A labdabirtokláson alapuló Ten Haag játékfilozófia ideális kezdője az általa kedvelt 4-2-3-1-es felállásban a következő lehetne: De Gea, Malacia-Maguire-Varane-Dalot, Eriksen-Martinez, Rashford-Bruno-Sancho, Ronaldo. Bár az még mindig nem dőlt el, hogy Ronaldo mivel tudná igazán segíteni a Unitedet, azzal, ha elmegy vagy azzal, ha marad?Nehéz helyzetben van a holland edző. Vagy feladja a megszokott játékfilozófiáját, mivel ez a játékoskeret még nem alkalmas erre vagy folytatja, amit elkezdett, aminek viszont nem tudni mikorra lehet gyümölcse. Egy biztos, ha a Liverpool ellen nem lőnek gólt a vörösök, a hónap góljának kénytelenek lesznek Alexis Mac Allister öngólját választani.

VálaszTovábbítás
Facebook Comments